VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BULÁNYI György
( Budapest, 1919. január 9. - Budapest, 2010. június 6. )

r. k. lelkész, középiskolai tanár

A Budapesti Piarista Teológiai Főiskolán, majd 1943-ban Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Fakultásán végzett. 1943-tól 1948-ig piarista gimnáziumi tanár Sátoraljaújhelyen, Tatán, Debrecenben. 1948-ban egyetemi lelkész Debrecenben. 1952 és 1960 között letartóztatásban, 1961-től 1969-ig segédmunkás. 1970–1978-as években plébániai adminisztrátor. 1979-től nyugdíjas. 1982 tavaszán a püspöki kar megvonta tőle a nyilvános papi működés jogát. Helyet keresve, ahol nem nyilvánosan tudja papi működését folytatni, akadt Óbudavárra, ott felépítette azt a kisházat, amelyben télen-nyáron tudott bentlakásos lelkigyakorlatokat tartani a Bokor közösségeinek. A nyári hónapokat nagyobbára itt töltötte. A faluban csak 1990-ben tudták meg a TV-ből, rádióból, újságokból, hogy „piarista atya”, addig – a hozzá jövő fiatalok szóhasználata szerint – csak Gyurka bácsi volt a falu fiataljainak-vénjeinek. Amikor az egyház 1997-ben visszahelyezte jogaiba, az óbudavári templomban is mondott hálaadó szentmisét, azután amikor a faluban volt naponként misézett a templomban. Az Isten Országának keresése elméletben (könyvei) és gyakorlatban (a kisközösségek, a Bokor mozgalom): erről olyan terjedelmű beszámolót készített, amilyent kívántak. A Bokor szamizdat köteteiben „Karácsonyi ajándék” néven 1971–1988 között 159 kötet jelent meg. A Bokor folyóirataiban: „Érted vagyok” 1990-től, Tájék 1990-től, Koinónia 1994-től. Díjai: Sebők Nagydíj. Demény Pál-emlékérem. Pro Humanitate et libertate, Piarista Diákszövetség aranyjelvény. Politikai Elítéltek Közösségének Érdemkeresztje zöld szalagon. a BOKOR arany nagydíja Kalazanci Szent József emlékére. Sírja Budapesten, a Belvárosi Ferences-templomban.
  M.: Egyházrend, Erény e az engedelmesség? Luzern 1989. – Ópusztaszer, Classic Priting Cleveland Ohio, 1991. (Reprint: Bp., 1994.) – Keressétek az Isten Országát! I–IV. Honnan jött? Miért jött? Az Út, Nem fogadtuk be, Az Ország, Bp., 1990–1991. – Merre menjek? Bp., 1991., (3. kiadás 1995.) – Örököljük a Földet? Bp., 1991. – Nagypénteki levél, Bp., 1993. – Jászolba fektették, Bp., 1993. (2. bővített kiadás 1997.) – Most is… Bp., 1993. – Szent Pál teológiája I–VII. Krisztus jó híre, Krisztus törvénye, Krisztus keresztje, Krisztus hűsége, Krisztus Lelke, Erény e az engedelmesség? Egyetlen Szövetség? – Bokorliget, Bp., 1995–1998. – Und verbrannte doch nicht Thaur 1996., Churzhorder. = Rapture of the Gospel – Bokor Bocs Alapítvány (Magyarország) 2000.
  I.: SZAKOLCZAY Lajos: Páter Bulányi. = Új idő könyvek, 1999. – MKtL XVI. köt. – MPRTN – RÚL III. köt. – VpMKÉL.